Az intertextualitás elterjedése a magyar irodalomban félelmetes méreteket öltött. Néhányan megszólalnak ebben a témában, viszont a kritikusok, úgy tetszik, figyelmen kívül hagyják a szerzői jogot (ha nem a sajátjukról van szó).
Spiró György azt írja, hogy a szerzői jog egyenlő a művészet halálával. Én nem értek egyet Spiróval, úgy gondolom, minden szerzőnek alapvető joga szerzőségének elismerése.
Egyetlen posztmodern alkotás sem lesz jelentéktelenebb attól, ha feltűntetik az eredeti szerzőt.
A szövegmozgás természetes dolog az irodalomban. Erre jó példa lehet Kosztolányi Dezső és József Attila verseinek összehasonlítása.
Kosztolányi Dezső: Halálba hívó délután
őrjöngenek a buja jázminok.”
A téli délbe, piszkos abroszán
Búsan gurul el asztalán a morzsa
És vérszegény kisarca halovány.
akinek nem jut kapanyél;
kinek bajszán nem billeg morzsa,
ki setét gondok közt henyél;
Beírtak engem mindenféle Könyvbe
és minden módon számon tartanak.
Porzó-szagú, sötét hivatalokban
énrólam is szól egy agg-szürke lap.
Ó, fogcsikorgatás. Ó, megalázás,
hogy rab vagyok és nem vagyok szabad.
nem az enyém már a kezem, a lábam,
és a fejem, az is csak egy adat.
Jobb volna élni messze sivatagban,
vagy lenn rohadni zsíros föld alatt,
mivel beírtak mindenféle Könyvbe
és minden módon számon tartanak.
s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.