Tovább nem is nézem ezt a Spiegelmann szöveget, úgy látom, Tandori idézetekből van összerakva.
Íme még kettő:
Tandori Dezső: Hommage
Körbekönyöklik az asztalt.
Madonna-hajjal
arcod mint gyufaláng lobog
idegen füstben.
(Töredék Hamletnek, 1968)
Spiegelmann Laura: AppendiXXX
„… milyen iszonyatos, mondod, amit művelünk, amit művelsz, kontráznék, arcod, mint gyufaláng lobog idegen füstben.
(Élet és Irodalom)
Tandori Dezső: Nyers
Egy szót ugy ejtesz, egy megnevezés
ugy hagy el, mint egy tenyered közé vett
arc nem-moccanása.
Spiegelmann Laura: AppendiXXX
…egy szót, minden szót úgy ejtesz ki, egy megnevezés, minden megnevezés úgy hagy el, mint egy tenyered közé vett arc, tenyereddel ölelt bármelyik arc nem-moccanása…”
„…minden hogy kitágult, mióta elmozdulhatok nézésem mögül, most kifejezetten izgalmas, hogy a tiédről nem tudom, milyen, az övére meg nem emlékszem, mégis elevenen él bennem e kép rólatok, azt kell mondjam, szépek
Kemény Istvánt idézte Bartis Attila a Nyugalom című regényében, Esterházy a Harmonia caelestisben, s legutóbb Spiegelmann Laura az Édeskevésben.
Részlet a Fel és alá az érdligeti állomáson című Kemény István versből:
„…Sokat tanultam tőled, stílust, hidegséget, bölcs hallgatást. Sokszor megaláztam őket, mert az én hűvös felszínemre szálltak. Szegények azt hitték, hogy a tiéd. Talán még most is azt hiszik. Bár… régi történet ez már nekik is. De én jártam rajtad, tényleg, és szörnyű volt ott nekem mindannyiszor! Űriszony, ügyetlen ruha, fény-árnyék, átmenet nélkül, örökös tiszta helyzet. A szabadsághoz köze semmi.”
Spiegelmann Lauránál:
„sokat tanultam tőle, stílust, hidegséget, bölcs hallgatást, sokszor megaláztam más férfiakat és nőket, mert az én hűvös felszínemre szálltak, szegények azt hitték, hogy a Holdjuk vagyok, talán még most is azt hiszik, a szánalmas ostobái…”
Megkondítod magad, mint egy teret, melyben eltávolodhatom. Látatlanul hagyom, hogy körülvégy, és az legyek, ahol vagyok. Háttal megyek, csak az kerül elém, amit már elhagyok.
Spiegelmann Laura: AppendiXXX
„….most pedig szenvelegsz, mintha miért, holott nekem kellene, úgy hiszem, szenvedni, ismét, megkondítod magad, mint egy teret…”
„Egy földterület növénytakarójának változása” (Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1979 )
Édesapám az úton libát terel, az árokban füvet szed, a kerítésre köcsögöt tesz, a kútból vizet húz, a félszerben kapát élez, az ólban disznót etet, az istállóban tehenet ellet, a boksában szenet éget, a templomban követ seper, a temetőben sírt egyenget, a kovácsműhelyben vasat tüzesít, a csődörrel kancát fedeztet, a Patakba dögöt vet, a suszternél bocskort rendel, a zsidónál pálinkát vedel, a vándorárustól sót vesz, a bírónál igazságot keres, a házban asszonyt ver, az ágyban dohányt rejteget, az udvaron kutyát kerget, a szérűn rozsot csépel, a kazalban lányt hemperget, a földesúrhoz hányadot szekerez, az árnyékban babot eszik, a gatyába szellentést enged – és legnagyobb dologidőben félkegyelműként lézeng a faluban, a történelemben.
A Harmonia caelestis 46. számozott mondata.
Oravecz Imre: Halászóember
(Verstanulmányok egy regényhez)
Ló Apám közvetlenül a háború után, mikor rövid ideig rendőr volt, vett egy fehér lovat,
nem volt szó előtte semmiféle lóvásárlásról, egész nap a kocsmában ivott valakivel, és mikor lerészegedett, az sózta rá,
nagycsontú, sovány, öreg igavonó volt, és olyan beteg, hogy másnap agyon kellett lőni,
Dolyinában repített golyót a fejébe a szolgálati fegyverével, a konyhakertünk végében, nem messze Murányiék házától, nem akart tovább menni, akárhogy rángatta a kötőfékét, ott végleg megállt, és megadóan lehajtotta a fejét,
ez a ló aztán jelképpé vált, anyám egész életében emlegette, mint apám könnyelműségének és rászedhetőségének megcáfolhatatlan bizonyítékát.
Ez az Oravecz vers Esterházy Péter Harmonia caelestisének 308. számozott mondata.
A hír fogadása
Mikor apámmal közöltem a hírt, hagy meghalt anyám, hirtelen szája elé kapta a jobb kezét, mintha megégette volna valamivel az ajkát, vagy olyat mondott volna, mit nem akart és máris megbánt, a balt meg leejtette és kifelé fordított tenyérrel
sután az oldalához szorította, mint egy mozgássérült, és nem szólt semmit, csak állt ott a konyhaajtóban, ahol összetalálkoztunk, és nézett rám, és soha többé nem fejezte be a megkezdett mondatot, mellyel azt tudakolta volna, hogy kérek-e citromos nápolyit, melyet éppen akkor hozott Egerből, hol bevásárolni volt, mialatt a kórházból megérkezett a távirat.
Ez pedig a HC 205. mondata.
Esterházy egyetlen szót sem tett hozzá Oravecz Imre verseihez.
Az intertextualitás elterjedése a magyar irodalomban félelmetes méreteket öltött. Néhányan megszólalnak ebben a témában, viszont a kritikusok, úgy tetszik, figyelmen kívül hagyják a szerzői jogot (ha nem a sajátjukról van szó).
Spiró György azt írja, hogy a szerzői jog egyenlő a művészet halálával. Én nem értek egyet Spiróval, úgy gondolom, minden szerzőnek alapvető joga szerzőségének elismerése.
Egyetlen posztmodern alkotás sem lesz jelentéktelenebb attól, ha feltűntetik az eredeti szerzőt.
A szövegmozgás természetes dolog az irodalomban. Erre jó példa lehet Kosztolányi Dezső és József Attila verseinek összehasonlítása.
Kosztolányi Dezső: Halálba hívó délután
„Kénsárga légbe forróság inog, őrjöngenek a buja jázminok.”
Kosztolányi verséből átvándorolt ez a rím József Attila szövegébe:
József Attila: Hazám
Az éjjel hazafelé mentem,
éreztem, bársony nesz inog,
a szellőzködő, lágy melegben
tapsikoltak a jázminok.
József Attila költészetére nagy hatással volt Kosztolányi, íme még egy példa:
Kosztolányi Dezső: A bús férfi panaszai
Mert az árvának szomorú a sorsa. A téli délbe, piszkos abroszán Búsan gurul el asztalán a morzsa És vérszegény kisarca halovány.
József Attila: Mondd mit érlel
Mondd, mit érlel annak a sorsa, akinek nem jut kapanyél; kinek bajszán nem billeg morzsa, ki setét gondok közt henyél;
Rengeteg témát adott Kosztolányi József Attilának, azt hiszem, költészetére ő volt a legnagyobb hatással.
Kosztolányi Dezső: A bús férfi panaszai
Beírtak engem mindenféle Könyvbe és minden módon számon tartanak. Porzó-szagú, sötét hivatalokban énrólam is szól egy agg-szürke lap. Ó, fogcsikorgatás. Ó, megalázás, hogy rab vagyok és nem vagyok szabad. nem az enyém már a kezem, a lábam, és a fejem, az is csak egy adat. Jobb volna élni messze sivatagban, vagy lenn rohadni zsíros föld alatt, mivel beírtak mindenféle Könyvbe és minden módon számon tartanak.
József Attila: Levegőt
Számon tarthatják, mit telefonoztam s mikor, miért, kinek. Aktákba irják, miről álmodoztam s azt is, ki érti meg. És nem sejthetem, mikor lesz elég ok előkotorni azt a kartotékot, mely jogom sérti meg.
macskakorom:
Ezt a Spiegelmann szöveget a múlt heti És-ben olvastam. Ezzel a Tandori idézettel azért szűkül a
l... (2009.09.25. 20:28)Tandori Dezső, Spiegelmann Laura
C.M.:
a szerző meg amúgy is "halott". csak éppen amikor valaki megalkot valamit, akkor nagyon is élni sz... (2009.04.08. 04:24)A magyar költő ihletet ad
